Csadi Zoltán: “Sok verset olvastam diákként és most is”

Készül újabb bemutatónk, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házával létrehozott Litera-túra. Az előadás 10-14 éveseknek (és persze nagyobbaknak) szól a Költőkről és a Kötelezőkről. Róluk kérdezzük az alkotókat, ezúttal Csadi Zoltánt, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház színészét.

csadi
A Litera-túra három szereplője három karakter: az Eminens, a Renitens és a Megúszós. Te melyik voltál felső tagozatban, és ez miben nyilvánult meg?
– Én az eminensek táborát erősítettem a suliban, némi kis megúszós beütéssel. Voltak órák, amiket imádtam és voltak amikkel nehezebben birkóztam. Matek, fizika, kémia na ezek a tárgyak mindig fejtörést okoztak nekem.
Szeretted a verselemzéseket? Szerinted mitől jó egy verselemző óra?
– Diákként az irodalmat nekem mindig az idősebb generációhoz tartozó pedagógusok tanították és ez azért erősen rányomta a bélyegét az órákra, a verselemzésekre. Minden nagyon precíz volt és pontos, de valahogy hiányzott ezekből az elemzésekből a személyesség, az hogy közösen együtt fejtsük meg a titkokat. Néhány kivételtől eltekintve nálam ilyenek voltak az órai verselemzések. Jó lett volna, ha az egész interaktívabb, ha a végeredmény egy közös gondolkodás eredményeként születik meg, ha egy-egy vers értelmezésére több példát, hangfelvételt vagy videót láthattunk volna, hogy tessék ezt gondolja az irodalomtörténész, és itt van egy felvétel, amelyen egy színész mondja el és a művészi eszközeivel teszi egyedivé a verset. Erre a többrétegű gondolkodásra, közös értelmezésre, elemzésre vágytam mindig, de igazán már csak az egyetemen találkoztam ezzel.
– Mennyi verset olvasol? Egyáltalán: hogyan kell/lehet verset olvasni?
– Sok verset olvastam diákként is és most is. A Felvidéken, ahol születtem és 18 éves koromig éltem sokat jártam szavalóversenyekre. Állandó résztvevője voltam, több éven keresztül, a Tompa Mihaly Országos Vers-és Prózamondó versenynek. Ez a rendezvény óriási ünnep volt és ma is az a szlovákiai magyar értelmiség életében. A verseny gyakorlatilag egész tanévben tart, különböző előválogatók és fordulók után az országos döntőt áprilisban rendezik és ez egy hatalmas fesztivál, találkozó, ünnep, a magyar nyelv ünnepe a Felvidéken. Számtalan alkalommal jelen voltam itt, és azt hiszem ez az egész örömteli hangulat is hozzájárult, ahhoz hogy megszerettem a verseket.
Azt, hogy hogyan lehet vagy kell verset olvasni nem tudom, én ha tehetem mindig félhangosan olvasok verset, mert akkor egyszerre látom a vers képét a papíron és hallom is a szavak játékát, a rímek zenéjét, ritmusát. Persze, ez azért néha tud vicces is lenni, legutóbb egy könyvesboltban kezdtem el motyogni egy kötetből és annyira belefeledkeztem, hogy észre sem vettem a mellettem álló hölgyet, aki csak mosolygott rajtam.
Van kedvenc versed?
– Pilinszky János: Miféle földalatti harc
– Ki a kedvenc klasszikus és kortárs költőd?
Ha az imént megemlítettem a kedvenc versemet, akkor Pilinszky mindenképp ott van a kedvencek között és nem csak ez a verse, hanem mindegyik. Lenyűgöző a tudása, a sűrítettsége, az összetettsége és a mélysége a költeményeinek. Annyi sok értelmezési tartományt nyit meg a műveivel, hogy az olvasó csak kapkodja a fejét. A kortársak közül Erdős Virág, Szabó T. Anna, és nagyon nagy kedvenc Kányádi Sándor a játékossága, a természetessége és az egyszerűsége miatt.
Írtál-e valaha verset?
– Nem írtam verseket, ez valahogy kimaradt az életemből. Én inkább szavaltam őket. A versíráshoz, azt hiszem, sosem voltam elég bátor.
Milyen versek voltak a felvételi listádon, és mit kértek tőled?
– Nem nagyon emlékszem már, hogy milyen repertoárral készültem, a Litera-túrás színész kollégákkal ellentétben én 2002-ben felvételiztem, és az bizony nem ma volt – na jó tegnap. De arra emlékszem, hogy sok klasszikust választottam és kortárs alig volt köztük, pedig jó lett volna. Ha nem csal az emlékezetem, akkor Pilinszkytől kérték A tenger című verset, ami egy csodálatos ima az édesanyjához. Boldog voltam, mert ez a vers is nagyon közel áll hozzám.

A fotó forrása: dunaujvaros.com

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s