Drámaíró mesterkurzus augusztusban

Augusztus 22. és 26. között pályakezdő és gyakorló színházi, bábszínházi, színházi nevelési szerzők, dramaturgok és diákok számára szervezünk mesterkurzust.

A program: szakmai mentor által vezetett előadások, elemzések, gyakorlati feladatok és a
résztvevők által hozott saját anyaggal (témával, felvetéssel, szinopszissal, történettel)
kapcsolatos szakmai eredmények (belső) prezentációja.

Szakmai előadó, mentor: Pass Andrea drámaíró, rendező, színháztörténész

A program célja: a résztvevők alkotói (dramaturgiai, szerzői) tudásának gazdagítása nemcsak új írási, dramaturgiai elemzésekkel és fogásokkal, hanem komplex szakmai szempontok feltárásával, megvitatásával. Színpadi megvalósításra alkalmas, új színházi szövegkönyvek előkészítése, majd a létrejött alkotások prezentációjának közös tervezése. Új szakmai kapcsolatok, együttműködések megalapozása, a prózai, alternatív, bábos és színházi-nevelési alkotók egymásra találásának segítése.

Tematikai felvetés a közös gyakorlatokhoz: A félelem szerepe a drámában

Mitől fél a drámai hős? Mitől fél a közönség? Hogyan hat a félelem egy drámai karakterre? Hogyan használhatom a félelmet egy történet megalkotásában? Az életben megbénít, a drámaírásban viszont felhasználhatjuk karaktereink belső feszültségeinek megragadására. A workshop alkalmával megvizsgáljuk mindannyiunkban közös, gyűlölt, fojtogató érzésünket, mire is lehet jó nekünk, ha darabot szeretnénk írni. Hogyan kapaszkodhatunk írás közben saját, elfojtott félelmeinkbe, szorongásainkba, ha már egyszer belénk férkőztek. A résztvevőket ebben is segíti Pass Andrea, miközben a drámai építkezés alapvető módozataival ismerteti meg őket.

Részvételi díj: 20.000 Ft, amiért az 5 napos kurzus programját, az oktatást, 5 napi szállást és meleg étkezést (ebédet+vacsorát) biztosítunk.

A program helyszíne: Szigetmonostor

További információ

  • a szakmai programmal kapcsolatos kérdésekben:

Somogyi Tamás – tatamassomogyi@gmail.com (06/70 600 0906)

  • a jelentkezéssel és a technikai kérdésekkel kapcsolatban:

Boráros Milada – mikulele@gmail.com (06/20 533 4902)

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s